Zsíros Tünde – ESBANA

A homoktövis-biznisz nem tartozik a legkönnyebb műfajok közé, ám Zsíros Tündét és férjét a legkeményebb kihívások sem tudták megtörni. Főállásuk mellett indították el a vállalkozásukat és építették föl a ESBANA brandet. A legfontosabb motivációkról, a kihívásokról és a nagy döntésekről kérdeztük a márka egyik megálmodóját.

A családod alapvetően az agráriumban tevékenykedik, Te viszont a számok világa felé mozdultál…

14 évesen az ember még nem igazán tudja, hogy merre induljon el, és noha voltak ugyan elképzeléseim, a szüleim viszont nem értettek velük egyet. Az édesapám úgy látta, hogy jól bánok a számokkal, ezért azt szerette volna, ha a közgazdaságtan irányába indulok el, eszerint választottam középiskolát és később a mérleglépes könyvelői képesítést is megszereztem. Mielőtt a férjemmel belekezdtünk a vállalkozásunkba, hosszú évekig dolgoztam könyvelőként, sőt, jelenleg, az ESBANA mellett is van egy állásom.

Hogyhogy két munkát viszel egyszerre?

A tavalyi év nyaráig az ESBANA mellett részmunkaidőben dolgoztam egy cégnél, ám egy vezetőváltás után úgy döntöttem, hogy felmondok és százszázalékosan a vállalkozásra koncentrálok. A karácsonyi időszakig minden nagyon jól ment, ám idén januárban egyszerűen földbe állt a piac és nem a vártnak megfelelően alakultak a számok sem. Szerencsére jó könyvelőkre mindig van kereslet, így gyorsan meg is találtam a számomra megfelelő helyet; jelenleg heti három napot töltök irodában, a hét második felét home office-ban dolgozom. Az ESBANA-val most a szabadidőben foglalkozom.

“Szeretem a munkámat, viszont egy saját vállalkozást vinni, amiben kiteljesedhet az ember, az egy egészen más minőséget jelent az alkalmazotti léthez képes. Ráadásul az ember magának és nem mondjuk egy nagy multinak dolgozik.”

Azt olvastuk, hogy „át kellett venni a stafétát” a mezőgazdasággal foglalkozó a szüleidtől. Valóban „kellett”, vagy volt döntési szabadságod?

Természetesen meg volt és jelenleg is megvan a döntési szabadságom. Az édesapám soha nem akart belefolyni a kertészeti munkákba és a saját agrár-vállalkozását sem szerette volna eszerint átalakítani. Tudta, hogy a földművelés nem mindig kifizetődő, hiszen ennek a szektornak a jövedelmezősége jelentős mértékben függ az időjárási körülményektől. Ő már nem akart váltani, viszont nagyon sok mindenben – például a földműveléshez, a gazdálkodáshoz szükséges eszközökkel – segített és segít nekünk a homoktövis termesztésben. A 2016-os indulás óta támogat bennünket.

Zsíros Tünde / ESBANA

A férjed és Te is főállásban dolgoztatok, illetve három gyermek szülei is vagytok, erre jött rá a vállalkozás, ami egy egészen más gondolkodásmódot, időbeosztást igényel, ami azért össze tud állni egy nagy csomaggá. Mennyire volt számotokra egyértelmű, hogy saját bizniszt indítotok?

Mindkettőnkben ott volt és van a vállalkozó szellem és mindenképpen az volt a célunk, hogy létrehozzunk valamit. Úgy éreztük, hogy semmilyen kihívás nem tudja a kedvünket szegni.

“Miután alaposan megismertük a homoktövist, azonnal tudtuk, hogy ebben a növényben ott van a jövő, láttuk, hogy erre fel lehet építeni egy működőképes vállalkozást. Az viszont igaz, hogy azzal még nem voltunk tisztában, hogy ez a folyamat fájdalmas is lehet.”

Egy picit talán naivan gondolkodtunk, mert például nem foglalkoztunk komolyan a szürethez szükséges munkaerő kérdésével. Úgy voltunk vele, hogy biztosan találunk majd embereket, de ez mégsem történt így. Nem sikerült a megfelelő számú dolgozót felkutatni, így mi magunk is mentünk a földekre szüretelni. Sőt, mivel kevés volt a dolgos kéz, ezért jöttek a gyerekek is. Mindig van megoldandó kihívás, ami által viszont mi is tapasztalatokat gyűjtünk és fejlődünk. Mára beletanultunk és szeretjük is csinálni. Ez a biznisz a mai napig sem felhőtlen, és néha azt gondolom, hogy mi élvezzük is, ha egy picit fáj.

A gyerekek hogyan állnak a kétkezi munkához?

Nyilván megesik, hogy nincs kedvük hozzá, de aztán amikor kint vagyunk a földeken a növények között, minden megváltozik, tíz perc után megjön a lelkesedésük.

“A gyerekek sokat segítenek, de ezen felül szeretnénk nekik átadni egyfajta életszemléletet is; vagyis, ha igazán akarsz valamit és hajlandó vagy érte dolgozni, akkor annak meglesz az eredménye.”

És ezt látják a saját szemükkel is, hiszen anno a növények ültetésekor még kis gödrökben ugráltak, ma már látják a termő homoktövist is. Az a célunk, hogy egy virágzó vállalkozást építsünk, amit hármójuk közül legalább az egyik továbbvisz majd.

ESBANA

ESBANA homoktövis termékek

Amikor 2016-ban belevágtatok, mit kellett mérlegelnetek, milyen kockázatokkal számoltatok?

Nem igazán gondolkodtunk, csak fejest ugrottunk és csináltuk. Akkor kezdtünk el komolyabban gondolkodni, amikor az első nagyobb problémák megjelentek.

Ráadásul, ha jól tudjuk a homoktövis termesztés egyébként sem egy könnyű műfaj. Miért éppen e növény mellett döntöttetek?

Ez egy hosszabb mérlegelés eredménye volt, de minél inkább megismertük a homoktövist, annál fanatikusabbá váltunk. Az édesapám a saját földjei mellett bérelt parcellákon is gazdálkodott, így amikor azokat is megvásároltuk, elkezdtünk azon gondolkodni, hogy azokat a területeket milyen módon tudnánk jól hasznosítani. A dió termőre forduló ideje tíz év, a bodzatermesztés az ingadozó árak miatt nem jöhetett szóba. A földeket a mezőgazdasági területi besorolásból át kellett minősíteni gyümölcsössé és az ezt végző szakemberek említették meg, hogy ez a terület kiválóan alkalmas a homoktövis termesztésére és ajánlottak is valakit, akit érdemes ez ügyben megkeresni. Az illető akkoriban a legjobb hazai szakértő volt, akivel fel is vettük a kapcsolatot. Olyan szenvedélyesen beszélt a növényről, amivel teljesen elvarázsolt bennünket. Elkezdtük bújni a nemzetközi szakirodalmat és a lapokat, a férjem egyfajta tanulmánykörúton még egy német gazdaságot is meglátogatott.

“A homoktövis szinte a bőrünk alá férkőzött. Számoltunk azzal, hogy nem lesz könnyű, de mindenképpen bele akartunk vágni.”

Amikor eloszlott a rózsaszín felhő, mi volt az első kijózanító pillanat, ami meghozta a felismerést, hogy a dolog nem is olyan egyszerű?

Például, amikor az elültetett négyezer növényből az első év után kilencszáz rögtön kihalt, akkor megijedtünk, hiszen ezeket pótolni kellett. A második évben már jobb volt a helyzet, akkor már „csak” hatszáz növény pusztult el, de egyszer két sort tarrá rágtak a hernyók is. Aztán rájöttünk arra is, hogy a homoktövist hiába nevezik igénytelen növénynek, szükség van egy öntözőberendezésre is. Noha nagyon szép volt a növény, összességében a bogyómennyiség nem a vártnak megfelelően alakult, így eddig még nem sikerült a termésátlagot beállítanunk, ám ebben az évben már szeretnénk megközelíteni a maximumot. Ez persze nem egy egyszerű feladat.

“A növénytermesztésben január és december között csak egyetlen elképzelést, ötletet lehet kipróbálni és ha az működik, akkor lehet azt a következő évben is hasznosítani. Ha viszont nem vált be, akkor egy új dolgot kell kitalálni és újra várni kell egy évet… és így tovább.”

Nagy időfaktorral dolgozunk, mert itt nem látni napról napra a változásokat. Jelenleg tíz hektáron termesztünk homoktövist, ami körülbelül tíz-tizenkétezer növényt jelent. Jelenleg négy-öt hozzánk hasonló méretű versenytársunk van a hazai piacon.

ESBANA

bio homoktövis alma lekvár mézzel

Mit érdemes tudnunk a homoktövisről?

Egy nagyon egészséges növényről van szó, nagyon jó roboráló hatással bír, A, B, E és magas C-vitamin tartalommal rendelkezik és erősíti az immunrendszert. Szinte minden része hasznosítható, mi magunk is napi szinten fogyasztjuk.

Ahogy böngésztük a weboldalatokat, meglepett bennünket, hogy mennyiféle terméket lehet belőle készíteni. Ezek hogyan készülnek, elbújsz a boszorkánykonyhádban és kevergeted a lekvárokat?

Sokakhoz hasonlóan mi is a homoktövis velővel indultunk, de mivel az alapvetően savanyú ízű, sok ember számára nem túlságosan vonzó. Így vásároltunk különböző gyümölcsleveket, én pedig valóban lejöttem a boszorkánykonyhába és mindenféle ízpárosítás mellett kevergettem a lekvárokat és csatnikat. Mint tudjuk, az ételek terén a gyerekek a legerősebb kritikusok, így korábban ők kóstolták végig a palettát. Lehetett szavazni és amelyik ízvilág a legtöbb szavazatot kapta, abba az irányba indultunk el. Ma már persze tudom, hogy merre menjünk az ízeket illetően, ám folyamatosan kutatom az újabb lehetőségeket is, hiszen mindig van helye a fejlesztésnek.

Zsíros Tünde / ESBANA

homoktövis termékek

Az ESBANA brand hogyan született meg?

Az induláskor még nagyobb üzleti partnerek beszállítói voltunk, akik átvették tőlünk a bogyót, palackozták, majd a saját címkéjükkel forgalmazták. Ám azt tapasztaltuk, hogy ezek az együttműködések számunkra nem a legkedvezőbbek és végül is ez adta meg az alapot és a motivációt a saját brand építéséhez.

“Miután komoly terveink vannak a külföldi piacokat illetően is, olyan brand-nevet szerettünk volna, ami mindenki számára jól kiejthető és megjegyezhető. Sokat agyaltunk, míg végül a gyerekeink neveinek – Eszter, Barnabás és Nándor – első két betűjéből összeállt az ESBANA.”

A termékeket el is kell adni valahol, miután a felvevő partnerek kiestek, erre is megoldást kellett találnotok… a kézműves termékek gyakran a piacokon találnak vevőre.

Amikor két éve elindult az ESBANA brand, az első időszakban boltokon keresztül igyekeztünk értékesíteni a termékeket, mert úgy ítéltük meg, hogy a piacozás számunkra nem járható út.

Egyértelmű volt, hogy az online felé kell elmozdulnunk, így tavaly elindítottuk a saját webáruházunkat a Shoptet webshop rendszerére építkezve. A Shoptet egy webáruház létrehozásával és üzemeltetésével foglalkozó cég, akik egészen kicsi, de nagy webáruházakat is kezelnek. Mivel mi is növekedni szeretnénk, így ez egy fontos tényező volt a rendszer kiválasztásánál. Egyelőre jók a tapasztalataink, az ügyfélszolgálatuk kiváló, a férjem csak dicsérő szavakat mondott, hogy milyen könnyen lehetett velük dolgozni. Az biztos, hogy ha van egy jó webshopmotor és mögötte egy profi rendszer, akkor a webshop a legmegfelelőbb csatorna az értékesítéshez. Az online értékesítésben nagy a bizalmunk, jelenleg a marketingünket és a kommunikációnkat fejlesztjük.

ESBANA

homoktövis chutney válogatás

Említetted, hogy szeretnétek megjelenni külföldi piacokon is – ezt megugrani egy jól működő webáruház nélkül eleve nehéz lenne, nem?

Ez így van. Eleve azért választottuk a Shoptetet, mert velük a cseh és a szlovák piac könnyen elérhetővé válik. Egyébként Szlovákiában korábban már értékesítettünk, így szeretnék ott is újra megjelenni. Emellett pedig a régió több országát is megcélozzuk, nagyon készülünk.

Egy egészséges termékről van szó, miközben a magyarok nem éppen az egészséges életmódjukról híresek – kik veszik az ESBANA termékeit?

Eldöntöttük, hogy csak magas gyümölcstartalommal bíró prémium termékeket készítünk, amihez csak az általunk termesztett bio-minősítésű homoktövist használjunk fel, amit más gyümölcslevekkel ízesítünk. Ezért is olyan széles a termékpalettánk, emellett a vásárlóink szeretik a különleges, egzotikus ízeket is.

homoktövis termékek

Innen nézve mindez egy energia és erőforrásigényes műfajnak tűnik… megtehetnéd, hogy a kényelmes és biztonságos irodát választod, de mégsem adod, adjátok fel. Mi visz téged és a férjed előre?

Amikor kint vagyunk a földeken a növények között, az számunkra a nyugalom szigetét jelenti. Látjuk, hogy miből mi lett, honnan hová jutottunk el. A homoktövis gyönyörű, a környéken újra megjelentek az állatok; vannak nyulak, őzek, nagyon sok a madár. Hiába szúrnak meg a tüskék, a fizikai munkával felfrissülök, kicserélődöm.

Jól érezzük, hogy a kihívások ellenére is most vagy a helyeden és családi szinten is egyensúlyban vagytok?
Igen, ez igaz. Úgy értem, hogy szinte fanatikussá váltunk.

bio homoktövis

Amikor egy vállalkozást vagy céget házaspárok visznek, ott lehetnek érzékenyebb, vagy nehezebb pillanatok is, ezt hogyan kezelitek, hogyan váltogatjátok a „kalapokat”?

Mindent megbeszélünk és kikérjük mások véleményét is. Elég jól működik a munkamegosztás kettőnk között: én például viszem a papír- és adminisztrációs ügyeket, a férjem pedig IT-mérnökként a digitális, a webshophoz kapcsolódó témákat. Emellett pedig mindketten foglalkozunk a gyümölccsel is; ő a velőt, míg én a lekvárt készítem és persze kint vagyunk a szüreten is. Azért is jó, hogy ketten vagyunk, mert kölcsönösen tudjuk egymást motiválni, vagy akár a mélypontokról felhúzni.

Mit javasolnál azoknak, akik váltásban, újratervezésben gondolkodnak?

Ha nem elégedettek az aktuális élethelyzetükkel, akkor merjenek lépni és beleállni a változtatásba. Lehetséges, hogy egy vállalkozás építése nehéz – hiszen nekünk is vannak kihívásaink – de közben építjük magunkat, a családunkat és közösen építjük egymást is. Mi úgy érezzük, hogy – miközben nekünk kell döntenünk és a lehetőségeket kihasználnunk – valóban a saját életünket éljük és nem mások elvárásai szerint cselekszünk.

 

Az eredeti cikket itt tudjátok megnézni.